Az idei tanév első félévében 27 hátrányos helyzetű középiskolás diáknak biztosít ingyenes ebédelési lehetőséget Tatabányán a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány akciója. A szervezet kezdeményezéséhez négy megyeszékhelyi étterem és magánszemélyként Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester csatlakozott.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának Stúdium Éttermében megtartott tájékoztatón Mecsei Ilona az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a megyeszékhely vendéglátóhelyei közül a Stúdium Étterem, a Lővér Étterem, a Turul Vendéglő és a Nebuló Kft. 14 diák ebédjéről gondoskodik a továbbiakban, az alapítvány pedig 10 középiskolás ebédelését biztosítja 2010-ben.
Schmidt Csaba ez alkalommal 96 ezer forint értékű étkezési utalványt adott át Laczó Istvánnak, a Stúdium Étterem üzemeltetőjének, amely összegből ebben az évben három diák ingyen ebédelhet az étteremben.
Pátkai Antalné az alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy továbbra is keresik a lehetőségeket, hogy segíteni tudjanak a hátrányos körülmények között élő gyermekeknek.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület