| Nemrég ünnepelte 90. születésnapját Molnár Lajosné Erzsi néni, akit dr. Kancz Csaba alpolgármester köszöntött fel. Az idős hölgy szeretet adva és kapva éli mindennapjait, ezért nem is csoda, hogy úgy véli: „a szeretet a legerősebb a Földön”. A fővárosban élő hat unokája és nyolc dédunokája gyakran meglátogatják, és a környezetében élő barátnőkkel is szívesen beszélget. Dr. Kancz Csaba a köszöntés kapcsán elmondta, fontosnak tartja a társalgást, egymás meghallgatását. Hozzátette, foglalkozni kell azokkal az idősekkel, akik a legnehezebb időszakban sokat tettek a város felépítéséért, létrehozásáért. |
![]() |
Molnár Lajosné elmesélte, hogy ugyan Zala megyei születésű, de a szíve fiatalon a megyeszékhelyre szólította. Hamar megszerette Tatabányát, a fás, bokros zöld környezetet, de a jó megélhetés, a barátságos emberek és a biztonságos munkahely is ide kötötték az ifjú párt. Férje a bányánál dolgozott, Erzsi néni pedig a gőzfürdőben kapott munkát. Három gyermeket neveltek fel szeretetben a város közepén. Népház utcai otthonuk 1961-ben épült, azóta ebben a csendes, kellemes környezetben lévő lakóházban élnek.
A szépkorú hölgy azt is megosztotta az alpolgármesterrel, hogy régen sokat utazott, budapesti rokonsága révén megismerte a fővárosi templomokat, és utazásaira a mai napig meleg szívvel emlékezik. Manapság sokat olvas, imádkozik, és szeret a távolabbi rokonokkal telefonon beszélni.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
