| A térség idegenforgalmi stratégiájáról, színházi együttműködésekről, valamint a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról tanácskoztak a lengyel-magyar küldöttség tagjai Tatabánya lengyel testvérvárosában, Bedzinben. A település testvérvárosi találkozóján dr. Kancz Csaba alpolgármester, városunk önkormányzati képviselői, a polgármesteri hivatal és a tatabányai lengyel kisebbségi önkormányzat munkatársai vettek részt. |
A dunántúli és a sziléziai térség idegenforgalmi stratégiáján, valamint a két település közötti színházi együttműködésen volt a hangsúly a Bedzini Napokon, ahol a találkozó résztvevői tanácskozást folytattak a társadalmi felelősségvállalásról is.
Dr. Kancz Csaba alpolgármester ismertette a megyeszékhelyen sikeresen megvalósuló Kéz a kézben program fontosságát és eddig elért eredményeit, a litván, Kaisaidorys-i testvérváros vezetője pedig a fiatalkorú bűnözés és az iskolai erőszak elleni küzdelem pozitív eredményeiről számolt be.
A kétnapos rendezvényen a házigazdák lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek a környék látnivalóival, a háborús fosztogatástól megóvott és példaértékűen karbantartott Pszczyna-i kastély gyűjteményével, illetve Wroclaw történelmi és kulturális nevezetességeivel.
A találkozó történelmi barátságát és hangulatát jól jellemzi a következő rímbe szedett közmondás is: „Lengyel, magyar-két jó barát együtt harcol, s issza borát”.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület