| A lakásépítési- és korszerűsítési program a gazdaság élénkítését szolgálja majd, s ebben kiemelt szerepük lesz a helyi kis- és középvállalkozásoknak – hangzott el azon a februári tatabányai fórumon, ahol a megyeszékhelyi és környéki építőipari vállalkozások vezetőivel találkozott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Bencsik János polgármester, országgyűlési képviselő. A fórumon részt vett Schmidt Csaba alpolgármester is. | ![]() |
Egy sikeres épületkorszerűsítési, energiahatékonysági program a legjobb szociális program is állapították meg a találkozón. Ehhez egy új, forráskoordinált, egyszerűen ellenőrizhető pályázati rendszerre van szükség, mely támogatási prioritásokat, műszaki energetikai kritériumokat határoz meg a tanúsítványok figyelembevételével. Normatív pályázatminősítő rendszer bevezetésére, melyben szerepel a műszaki tartalom, az épület életkora, a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének mértéke, és a szociális szempontok is. Ezen belül meg kell határozni a pénzügyi eszközöket, s a vissza nem térítendő támogatás mellett a kamattámogatás rendszerét is erősíteni kell, és a garanciaalapok felállításával pedig ösztönözni kell a beruházásokat. Egymásra épülő, egymást kiegészítő, differenciált támogatási intenzitást alkalmazó finanszírozási modell kívánatos, ahol egyablakos rendszerben, ajánlott termékekkel, szolgáltatásokkal és kivitelezőkkel, akkreditációs rendszerben valósulnak meg a beruházások Ez az épületkorszerűsítési program nemcsak a magánlakásokra, hanem a közintézményekre is kiterjed majd – jelentették be a fórumon.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
