Száznégy önkormányzati bérlakást korszerűsítenek

panelkorszerűsítés

A megyeszékhelyen a Gál lakótelep három önkormányzati tulajdonú lakótömbjében kezdődnek el a panelprogram munkálatai. A 64,5 milliós beruházás 104 önkormányzati bérlakást érint, melynek során két mintalakást is kialakítanak – jelentette be a helyszínen Schmidt Csaba. Az épületek homlokzatát szigetelik, minden nyílászárót kicserélnek és megvalósítják a költségmegosztós fűtéskorszerűsítést.

Az ügyvezető alpolgármester elmondta: a város 21,5 milliós állami támogatást nyert erre a célra a 2008-as panelprogram pályázaton. A fennmaradó kétharmadot a város saját költségvetéséből finanszírozza a Gál ltp. 513., 801., 802. számú önkormányzati tulajdonú társasházaknál. Az önkormányzat a mintalakások kialakításával lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy az érdeklődő társasházközösségek, lakók meggyőződhessenek a korszerűsítések előnyeiről. Miután a felújított társasházak rezsiköltsége már a következő fűtési szezonban jelentősen, akár 30-40 százalékkal csökkenthet a beruházások eredményeként. A kivitelező Fejérép Kft. képviseletében Sipos Tamás elmondta, hogy a munkálatokat augusztus 20. utáni héten után kezdik el, és azok, a tervek szerint novemberig tartanak.
Schmidt Csaba szólt arról is, hogy az idén a tatabányai panelprogramban 303 lakás korszerűsítése fejeződhet be, a beruházások összértéke mintegy 174 millió forint. Az érintett társasházak többsége Újvárosban és Dózsakertben van. Az ügyvezető alpolgármester kitért arra is, hogy a hatékony lakossági energiatakarékosság érdekében már elindult a városi fűtéskorszerűsítési program megszervezése. Nagy érdeklődés mellett több városrészi lakossági fórumot tartottak a programról, amelynek célja, hogy öt-nyolc éven belül minden tatabányai távfűtött lakásban mérhető és szabályozott legyen a fűtés.
Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu