Elfogadták a Gazdasági Programot
A megyeszékely képviselői a közgyűlésen támogatták az autóipari klaszter létrehozását, aktualizálták a települési hulladékgazdálkodási tervet, szavaztak a bírósági ülnökök személyéről és többek között elfogadták a város gazdasági programját is.
A napirendi pontok megtárgyalása előtt a képviselők a Bányász Hősök Emléknapján egy perces néma csenddel emlékeztek a bányában elhunytakra.
Képünkön a bírósági ülnökök eskütétele látható.
ulnokok_eskuje_kicsi.JPG

Schmidt Csaba kiemelte, a „Tatabánya a megújulás útján 2011-2014” című gazdasági program egyfajta sorvezető az önkormányzat és a polgármesteri hivatal munkájához, és összhangban van a választópolgárok által megszavazott polgármesteri programmal is. Hozzátette, a polgármesteri hivatal munkatársai sokak véleményét kikérték és nagy energiát fektettek be az anyag kidolgozásába.
Ablonczy Dánielné, Bánhida önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, az előterjesztést koncepcióként kell felfogni, amely körvonalazza az elképzeléseket. A programot majd rendeletek egészítik ki, a költségvetés lehetőségeinek ismeretében, mindig az adott évre vonatkozó feladatokkal.
A testület módosította a 2010. évi költségvetést is, melynek kapcsán Schmidt Csaba megjegyezte, a város költségvetési egyensúlya a tervezetteknek megfelelően halad, és ez az eddigi feszes gazdálkodásnak köszönhető.
A képviselők a művelődési házak számára egyenként negyedmillió forintos támogatást szavaztak meg, amelyet önrészként használhatnak fel a minisztériumi pályázatokon. Bereznai Csaba alpolgármester elmondta, az illetékes tárca minden évben kiírja ezt a pályázatot, és eddig minden évben nyertek is a város intézményei, ezt a lehetőséget idén szeretnék újra kihasználni.
A közgyűlésen aktualizálták még a települési hulladékkezelési programot, jóváhagyták a Géniusz Alapítvány 2011. évi környezeti nevelési pályázatát, illetve egyhangúlag támogatták a Közép-Dunántúli Autóipari Klaszter létrehozását is.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu