Cigarettacsikktől az óriásplakátig
falutisztitas_honlapra.jpg A Széchenyi István Művelődési Ház vezetésével és a helyi civil szervezetek, csoportok közreműködésével környezetszépítési akciót szerveztek Felsőgallán. A városrész nevezetességeinek megtisztításával hívták fel a lakosság figyelmét arra, hogy az önkéntesség éve jegyében milyen sok mindent tehetünk környezetünkért.
Turainé John Katalin képviselőasszony és Maros Éva, a Felsőgallai Szolgáltatóházban működő kirendeltség vezetője azon felül, hogy tevékenyen részt vettek a munkálatokban, eszközökkel is támogatták az önkénteseket.

A lelkes résztvevők először a temető szomszédságában álló Világháborús emlékmű környékét tették rendbe. Nagy meglepetésükre az egyik bokor aljából előkerült az emlékművet díszítő fém szobor hiányzó darabja is.
Az önkéntesek a Mesterfa közelében folytatták a munkát, ahol egy egész óriásplakátot fedeztek fel a növények között. Ezt a többi szeméttel együtt a gyűjtőzsákok egyikébe dobták. Ezután összeszedték az út és a járda mentén eldobált hulladékot, felsöpörték a buszmegállók környékét, majd a ”faluvégi” buszfordulót tisztították meg.
A szervezők ez úton is köszönik a közreműködést a Széchenyi István Nyugdíjas Klub tagjainak, a BDSZ Nyugdíjas Klub Felsőgallai Szervezetének és a Felsőgallai Baráti Kör Egyesületnek, akik a Kálvária-kápolna környékét már egy korábbi időpontban megtisztították.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu