Bencsik: A ritka forintok időszaka lejárt

A ritka forintok időszaka lejárt, és ránk köszöntött a sűrű fillérek korszaka – fogalmazott Bencsik János energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkár az Épületfenntartók Országos Egyesülete és az LGM szaklap által rendezett létesítménygazdálkodási konferencián.

A szakminisztériumi, önkormányzati és építésszakmai vezetők részvételével megtartott konferencia célja a létesítménygazdálkodással kapcsolatos települési gyakorlatok bemutatása, valamint a szakterületen tevékenykedő közszolgáltatók, vállalkozások, kutatók, illetve a jogalkotók közötti párbeszéd kereteinek biztosítása volt. Bencsik János államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy az ország gazdasági mozgásterének növelésére csak a meglévő adottságaink, és a bennük lévő lehetőségek feltérképezésével, a rendelkezésre álló erőforrásaink hatékonyabb felhasználásával lesz esélyünk. Csak a szolgáltatások hatékonyságának fokozásával tudunk forrást teremteni a minőség javulásához.

- Addig, amíg Magyarország fajlagosan kétszer annyit költ az épületek fűtésére, mint Ausztria, nehéz lesz versenyre kelnünk az osztrák gazdaság teljesítőképességével, és az alpesi ország életszínvonalával. Meg kell értenünk, hogy a takarékosság nem egyenlő a nélkülözéssel, hanem épp a magasabb életszínvonal megteremtésének első lépcsőfoka – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: A hatékony erőforrás gazdálkodás megteremtése viszont együtt járhat a belső piacok tudatos fejlesztésével, a hazai innováció megerősítésével és a hiányzó termelési kapacitások kiépítésével.

- Az Új Széchenyi Terv ezért is épít a zöld gazdaságban rejlő felhajtóerőre. Meg kell tanulnunk, hogy a ritka forintokra való várakozás helyett, a sűrű fillérekért történő hajolgatás ugyan fárasztónak látszik, de karban tartja az egészséges életösztönt, s végül ugyan lassan, de biztosan tölti fel a közösségi és háztartási pénztárcákat – fogalmazott Bencsik.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu