„Nagyon sok biztatást kaptunk közös terveink megvalósításához”

Interjú Schmidt Csabával, a Fidesz polgármester-jelöltjével

- Az elmúlt hetekben lakossági fórumokat tartott a városban, ahol ismertette polgármesteri programját és kíváncsi volt a tatabányai emberek véleményére, javaslataira. Mit tapasztalt a találkozókon?

- Nézze, a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy nagyon sokan gondolták azt, érdemes és szükséges szót váltanunk a város jövőjéről, az előttünk álló feladatokról. Őszintén örültem annak, hogy fórumonként ötven-száz helyi polgár fontosnak tartotta a közös gondolkodást. A tizenöt helyszínen így több mint ezer ember jelezte, személyesen is szeretne véleményt nyilvánítani az elkövetkező esztendők cselekvési irányairól. Bizonyos vagyok abban, hogy az ő észrevételeikben ott voltak a család, a barátok, a szomszédok javaslatai is. Így, mondjuk ki bátran, nagyon sok biztatást kaptunk közös terveink megvalósításához.

- Az újság munkatársaként ott voltam a KPVDSZ Művelődési Házban. Ott Ön az elmúlt négy év eredményeinek összefoglalásával kezdte a fórumot. Miért?

- Azért beszéltem az elmúlt négy évről, hogy érzékeltessem, minden kormányzat okozta nehézség ellenére a város fejlődni tudott. Az önkormányzat és a közösség összefogása olyan beruházásokat valósított meg, mint a Népház felújítása, a strandfürdő megépítése, sőt az ipari parkban új üzemek is megkezdték működésüket. Tatabánya az elmúlt négy évben annak ellenére haladt előre, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány kifejezetten a város ellenében dolgozott. Például a szocialista vezetésű Székesfehérvár, a színházi átépítés költségeinek 80-90 százalékát megkapta állami támogatásként, a Jászai Mari Színház, Népház rekonstrukcióját viszont csak 50 százalékban finanszírozta a kormányzat. Az Európai Uniós pályázati alapokból is messze valós gazdasági súlyunknál kisebb támogatásokat nyertünk el, mert nem szakmai, hanem pártpolitikai alapon bírálták el a pályázatokat. A MSZP-s többségű Szeged közel tízszer akkora egy főre jutó támogatásban részesült, mint Tatabánya.

- Programjuk első fejezetének címe: „Ha munka van, akkor minden van”.

- Azt hiszem, hogy senkinek sem kell különösebben magyarázni, hogy azoknál a családoknál, ahol mindkét felnőttnek biztos munkája van, kevesebb a probléma. Ha viszont az egyik jövedelem kiesik, akkor azonnal jelentkezhetnek a bajok. Szinte megoldhatatlan feladatnak látszik a lakásfenntartás, a hitelek törlesztése, a gyerekek iskoláztatása. Ezért legfontosabb feladatunk és felelősségünk a munkahelyek biztonságának megteremtése. Rövidtávon célunk a korábbi öt százalék körüli munkanélküliség elérése a mostani kilenc százalékkal szemben, míg hosszútávon azt szeretnénk, hogy minden dolgozni akaró tatabányai találjon magának munkahelyet a városban.

- Ennek a törekvésüknek az eredménye az is, hogy újabb cégek kívánnak letelepedni az ipari parkban?

- Ezért az elmúlt hónapokban is keményen dolgoztunk a Gazdaság Fejlesztő Szervezet és az ipari parkot működtető IPH Kft munkatársaival. Két nemzetközi vállalat is szerződést kötött a gyártócsarnokokhoz szükséges területek megvásárlásáról, valamint most zajlik mindkét építési engedélyezési eljárás. A Samsung műanyag-alapanyagokat gyártó üzemet létesít a városban, és az első ütemben közel 100 főnek biztosít munkát. A másik vállalat 200-300 családnak ad majd megélhetését, azonban a beruházás indulásának konkrét bejelentésével még várnunk kell.

- Azt hallani, hogy a régebbi cégeknél is lehetnek új állások…

- Valóban, a Grundfos még az ősszel 200 fővel növeli a létszámát. A BD fecskendőgyára most 100 fővel működik, és a sikeres próbagyártásokat követően már az első kiszállítások is megtörténtek. A fecskendőgyár egyébként 2014–ig fokozatosan 500 főre gyarapítja a foglalkoztatottak számát, ebből közel 200 fő felvételét 2011 második felében tervezik. Külön öröm, hogy egy régi tatabányai vállalat, az ASG is 50 főt felvesz az idei évben.

- A fórumokon sokan beszéltek az egészségügyről, a közbiztonságról és a köztisztaságról...

- Mindenki egyetértett azzal, hogy szükség van az új kórházi pavilonra és az „Egészséges városért” önkormányzati program elindítására. A beszélgetések során is bebizonyosodott a régi igazság, miszerint az egészség a legfontosabb érték. Ezt nem vitatta senki, mint ahogy azt sem, hogy az új pavilon megépítése mellett legalább ennyire fontos a korszerű diagnosztikai eszközök beszerzése is. Talán Tatabánya az utolsó megyeszékhely, ahol nem működik MR készülék, és emiatt Székesfehérvárra, Győrbe vagy Budapestre kell utaznunk a vizsgálatokra. Nem halogathatjuk tovább, hogy egy korszerű MR készüléket kapjon a Szent Borbála kórház. Tényleg sokakat foglalkoztatott a közbiztonság és a rendezett közterületek kérdése. A tatabányaiak szeretnék, ha több rendőr lenne az utcákon. Nem csak autóban, hanem gyalogos járőrként is teljesítsenek ott szolgálatot. Ezért a következő években – szövetségben a kormánnyal – legalább 40 fővel növelnünk kell a városi rendőrkapitányság létszámát. Ezzel együtt visszaállítjuk a körzeti megbízotti rendszert a városban, hogy biztosítsuk az állandó rendőri jelenlétet. Legalább ilyen kiemelt téma volt, hogy megszüntessük a lakótelepeink szemetességet, amit többnyire a „kukázás” okoz. A zárható, földbe süllyesztett hulladéktárolók telepítésével mindenki egyetértett.

schmidt

- Milyen új ötletek, megfontolandó javaslatok merültek fel?

- A problémákra történő figyelemfelhívás mellett kaptunk sok használható javaslatot is. Az egyik legérdekesebbet említem most példaként. Az Újvárost és Dózsakertet összekötő, közút melletti gyalogoshíd átlátszó műanyag lefedését kivitelezhetőnek tartom a felújításakor. Így mind az időjárástól, mind a káros környezeti hatásoktól védeni tudjuk a gyalogosokat.

- Ha már ez a téma előkerült, lesz-e új vasútállomásunk?

- Nem titok, hogy a kormány a tömegközlekedés fejlesztésén, ezen belül a vasút fejlesztésén is dolgozik. Én úgy érzem, meggyőzhetjük az illetékes minisztériumot arról, hogy ez a fejlesztés Tatabányán elképzelhetetlen a vasútállomás teljes átépítése, akadály- mentesítése és a Dózsekert felé vezető gyalogos felüljáró megépítése nélkül. Itthon viszont azt kell majd megvitatnunk, hogy a Konzum átépítésével képzeljük-e el az új, modern vasútállomást, vagy életképes lehetőségként elfogadjuk a jegypénztárak átköltöztetését a Vértes Centerbe, ahonnan megvalósítjuk a vágányok és Dózsakert akadálymentes megközelítését.

- Ha már a tömegközlekedésről esett szó, hogy látja a tatabányai viszonyokat?


- Tatabánya fiatal település, ezért még számos feladat áll előttünk, ezek egyike az újra szervezett tömegközlekedés. Mint minden esetben, itt is az életképes megoldásokon kell dolgoznunk. Meggyőződésem, hogy egy többségi városi tulajdonú tömegközlekedési cégre van szükség, amely nem a költségek csökkentését, hanem a színvonalas és megfizethető szolgáltatások biztosítását érzi első számú feladatának.

- Az elmúlt napokban Lukács Zoltán, az MSZP polgármester-jelöltje vitára hívta Önt. Hogy látja ezt?

- A demokráciához hozzátartozik, hogy a polgármester-jelöltek megvitatják programjaikat, folynak az ezzel kapcsolatos egyeztetések. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Lukács úr kerüli a nyilvános szerepléseket. Ez az akciója is inkább egy média-blöff volt, mint valós szándék. Nagyon sajnálom, hogy a többi polgármester-jelölt nem tartotta fontosnak, hogy a programját személyesen is megismertesse a választókkal. Ha tizenöt fórumot nem is, de egyet azért tarthattak volna…

- Sokszor beszélt a kormánnyal való szövetségről, milyen támogatásra számíthatunk?

- Én úgy gondolom, hogy az egy irányban haladás megsokszorozza az energiákat. A folyamatos párbeszéd nem csak a város és az önkormányzat, de az önkormányzat és kormány között is elengedhetetlen. Bencsik János államtitkárként tagja a kormánynak, a város országgyűlési képviselőjeként legnagyobb szövetségesünk. Magam országgyűlési képviselőként is hallathatom a hangom Tatabánya érdekében. A napokban járt nálunk Orbán Viktor miniszterelnök és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, személyes találkozásunkkor mindketten támogatásukról biztosítottak. Ezért bizonyos vagyok abban, hogy az új kormány lendületével és az önkormányzat gazdaságfejlesztésével az elkövetkező években több száz munkahellyel gyarapodik a város. Ez pedig megteremti a további előrelépés esélyét, a családbarát város kialakítását, a természet- és környezet védelmét, a stabil közbiztonságot, közösségi tereink átalakítását, játszóterek építését és a színvonalas kulturális rendezvények megvalósítását.

Szepezdi Ágoston

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu