Bárdosos győzelmek a matek maratonon
A Bárdos László Gimnázium győzelmét hozta a 7. Matek Maratón a Herman Ottó Általános Iskolában a hétvégén. A tizenkét órás verseny során nem csak hagyományos matematika feladatokat oldottak meg a diákok. matekmaraton.jpg

Idén is megrendezte a már hagyománnyá vált játékos csapatversenyét a 7-8 osztályos tanulók részére a Herman iskola. A 7. Matek Maratónra 32 csapat nevezett, így összesen majdnem 130 tanuló vett részt az éjszakai vetélkedőn. Farkas Veronika, az iskola vezetője elmondta, még soha nem vettek részt ennyien a maratonon.
Több mint harminc feladattípussal találkoztak a diákok, akik a hagyományos feladványok mellett játékos formában is megmérettették magukat. A csapatuknak nevet és logót kellett kitalálniuk, emellett keresztrejtvényt fejtettek, megnézték a matematikát más tantárgyakban, sőt, még átmozgató tornán is részt vettek.
A maratoni verseny első három helyét a Bárdos László Gimnázium diákjai szerezték meg. Első lett a „AKITAMETAM” csapata (Antal Dalma, Béres Zita, Czverkov Fanni, Szemes András), a második helyen végzett a „NYIPÁÁ” nevű négyes (Balatoni Ádám, Pál Titanilla, Sorbán Zoltán, Számadó Zsuzsanna), a harmadikok pedig „BÁRDOKOSOK” lettek (Gaszner Norbert, Remete Zsolt, Mezősi Tamás, Wiszt Péter). A negyedik helyen a Herman iskola „TÖRTETŐ TÖRTEK” nevű kvartettje zárt (Sólyom Eszter, Tiricz Nikolett, Szendrei Fatime Kitti, Bácsi Lola Szófia).

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu