Bányamanó-keresés a Múzeumok Éjszakáján
A Tatabányai Múzeum idén is ingyenes programokkal várja a bányászati skanzenbe az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján.
P. Tóth Enikő művészettörténész a sajtótájékoztatón elmondta, 2005 óta minden évben csatlakoznak az országos rendezvényhez, és különböző kísérőprogramokat is biztosítanak. Az előző években például Évszakok kamarazenekar előadást, Faludi Ádám könyvbemutatót és csillagvizsgáló-látogatást is szerveztek ezen az éjszakán. Hozzátette, az idei programok két téma köré épülnek majd: a lovagok és (bányászvárosként) a tárnák mondáit idézik fel a gyerekek segítségével.
muz_ej_kicsiplakat.jpg

A rendezvény keretében nyitják meg a 11. Kép-Szín-Tér fotóművészeti tábor is, ahol Lipcsi István fotós vizuális kísérettel zenés estet tart.
Paál Gabriella régész kiemelte, a Szelim napi rajzpályázatra érkezett alkotásokból kiállítás nyílik, azt követően pedig a gyerekek saját meséiket olvassák fel. Ezeket a műveket szintén pályázatként küldtek be korábban a fiatalok, és lovagokról, valamint sárkányokról szólnak.
Kisné Cseh Julianna régész, történész igazi különlegességgel is kedveskedik az apróságoknak. Továbbképzést tart kezdő és haladó bányarémeknek, hogy bányászlámpással megkeressék a bányamanókat.
A rendezvény plakátja, a részletes program valamint a fotótábor meghívója a www.tatabanya.hu weboldalon elérhető.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu