| A Tatabányai Erőmű Kft. minden hő értékesítésből származó 1000 forint bevétele után 25 forintot koncessziós díjként kifizet az önkormányzatnak. A város ezt az összeget kizárólag a tatabányai távfűtött lakások fűtési rendszereinek korszerűsítésére fordítja – ismertette az erőműi tájékoztatón Schmidt Csaba. Az alpolgármester hozzátette: az erőmű az idei évben a koncessziós díjból 300 millió forint előleget fizet, s ezzel megteremti a városi fűtéskorszerűsítési program pénzügyi alapját. |
Schmidt Csaba hangsúlyozta: tehát a város a fűtőerőmű nyereségének jelentős részét a távfűtési rendszer korszerűsítésére, az egyéni hődíjmérés kialakítására, az egyedileg szabályozható fűtés kiterjesztésére kívánja felhasználni. Elmondta azt is, hogy ez a fejlesztési program azért fontos, mert a városban 22 ezer távfűtött lakás van. Az önkormányzat ezen kívül 35 százalékos kedvezményt kíván adni a hődíjból a fűtési elő- és utószezonban.
Mint ismeretes, több mint másfél éves folyamat zárult le a napokban azzal, hogy a tavaly márciusban aláírt adás-vételi szerződés zárási feltételeit a Tatabánya Erőmű Kft. taggyűlése elfogadta. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, és az ELMIB Zrt. közösen vásárolta meg a 22 ezer távfűtéses lakást ellátó tatabányai fűtőerőművet a Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Az erőmű vételára 3,6 milliárd forint volt. A város 51, az ELMIB pedig 49 százalékos tulajdoni hányadot birtokol a közös cégben.
Ma dolgozói gyűlésen ismertetik az új tulajdonosok terveiket a munkavállalókkal. Fontos célként határozták meg, hogy megőrizzék a munkahelyeket, s ennek részeként a korábban más cégekbe kiszervezett dolgozókat visszaveszik, és tovább foglalkoztatják.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület