Árpád fejedelemnek állít szobrot Tatabánya
A Fő téren, a város központjában Árpád fejedelemnek állít szobrot a város önkormányzata - erről a csütörtöki ülésükön határoztak a képviselők. Schmidt Csaba polgármester (Fidesz) emlékeztetett rá, hogy a közgyűlés már a millenniumi évben kinyilvánította szándékát az Árpád szobor felállítására, ezt 2007-ben a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége elevenítette fel, azonban a megvalósítást a helyszín kijelölése miatt viták megakadályozták. A közgyűlés döntése szerint pályázatot írnak ki Árpád fejedelem emlékművének figurális szoborként vagy szobor-együttesként történő megvalósítására, sikeres pályázat esetén az emlékművel kapcsolatos költségekre 24 millió forintot különítenek el. Az alkotás elkészítése során kikérik a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleményét. arpad

Időközben építészeti ötletpályázatot írtak ki a Fő tér és a Szent Borbála tér között található városközpont rehabilitációjára, és a tervekben szerepelt a tér középpontjában álló emlékmű.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu