| Testvérvárosunk, Aalen diákjai a Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola vendégeiként érkeztek Tatabányára. Egy hetes látogatásuk ideje alatt nemcsak megyeszékhelyünkkel ismerkedtek, de elutaztak a Balatonhoz és Gántra is. A Városházán Ablonczy Dánielné önkormányzati képviselő köszöntötte a tanulókat és kísérőiket. |
Ablonczy Dánielné hangsúlyozta, bár Tatabánya nem számít diákvárosnak, a település vezetői igyekeznek a fiatalok érdekeit szem előtt tartva cselekedni. Hozzátette, a kultúra és a szórakozás területén, melyek elsősorban érintik ezt a korosztályt, jelentős fejlődés zajlott le az elmúlt években. Példaként említette a megújult strandot, amely élményfürdővel bővült, valamint a Jászai Mari Színház, Népházat, amely „új köntösben új programokkal várja a tatabányaiakat és az idelátogatókat”.
A képviselő asszony köszöntőjét követően a diákok számos kérdést fogalmaztak meg, többek között a város gazdasági helyzetére, a kivándorlás mértékére és az iskolák számára voltak kíváncsiak.
Pats Krisztina, a Kossuth iskola tanára elmondta, az egy hetes program keretében a diákok elutaztak a Balatonhoz és a Velencei-tóhoz, ellátogattak Gántra és Majkra, de Tatabánya nevezetességeit is megismerték. A Szabadtéri Bányászati Múzeum megtekintését követően egymás bowling tudását is tesztelhették a fiatalok.
Mensa Halilovic, az egyik német tanuló elmondta, nagyon jól érzik magukat Tatabányán, a legjobban a Turulmadarat és a Szelim-barlangot érintő kirándulást élvezték.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület