A múltat végképp eltörölni
Lukács Zoltán saját szavait kozmetikázza utólag

Nagy bajban lehetnek a tatabányai szocialisták, ha olyan átlátszó rémhírekkel próbálják riogatni, s így szavazásra bírni a maradék szimpatizánsaikat, mint amelyet szeptember elején kiagyaltak. Lukács Zoltán nyilatkozataiban ismertette, hogy szupertitkos, belső információkat szerzett (úgy látszik, Zoltánunk nem tett le az egykori besúgóhálózatuk felélesztéséről) a Fidesz országos vezetése és a kormány berkeiből, mely szerint Komárom-Esztergom megye székhelyét áthelyeznék Esztergomba. A teljesen alaptalan híresztelést természetesen minden érintett cáfolta: a két város vezetője, a megyei közgyűlés elnöke, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke egyaránt alaptalannak és komolytalannak minősítette Lukács Zoltánék rágalmait.
gyurcsany_lukacs

A szocialisták fizetett hirdetésben, szórólapon terjesztették a rémhíreket, sőt, több tatabányaival alá is írattattak egy tiltakozó nyilatkozatot. Lukács Zoltán honlapján azt ígérte a tatabányaiaknak, hogy „az aláírás-gyűjtést csak akkor hagyják abba, ha Meggyes Tamás nyilvánosan kijelenti: nem akarja Esztergomnak a megyeszékhelyi rangot.” Ám miután Esztergom polgármestere nyílt levelében megerősítette, hogy a Duna parti város nem akar megyeszékhely lenni, Lukács Zoltán honlapjáról törölte fenti szavait.

Bereznai Csaba, a Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialistáktól és elődjeiktől nem volt idegen az ilyesfajta történelemhamisítás: Sztálin előszeretettel retusáltatta ki a közös fényképekről – az időközben az ő utasítására internált, kivégeztetett – egykori párttársait. Lukács Zoltán ezt a módszert saját ígéreteire alkalmazza – folytatta a fideszes politikus. Október 3-án kiderül, hogy a tatabányai választók miként értékelik majd azt a politikust, aki saját szavait is meghazudtolja.

A Fidesz a maga részéről lezártnak tekinti a szocialisták által keltett rémhírről való meddő polémiát. Bereznai szerint a saját ígéreteit, szavait meghazudtoló Lukács Zoltán álproblémáival nem érnek rá foglalkozni. Ehelyett a tatabányai polgárokat valóban érintő problémákra igyekeznek megoldásokat találni: az ipari park bővítéséről, újabb munkahelyek létrehozásáról egyeztetnek a befektetőkkel, a városi intézmények, az utak, a járdák felújításához szükséges források előteremtésének érdekében munkálkodnak.

mj

lukacs

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu