A legnagyobb adózókat fogadták Tatabányán

Tatabánya adóbevételein is meglátszik, hogy az elmúlt években a kormány rossz és alkalmatlan gazdaságpolitikát folytatott, a megszorító intézkedések pedig értelmetlenek voltak. Bár a munkanélküliség vonatkozásában az országos átlagnál jobban áll Tatabánya, de az év elejére Komárom-Esztergom megye székhelyén is tizenhárom esztendős csúcsot döntött. Utoljára a Horn-kormány idején volt ilyen magas a ráta. Az emberek jogosan teszik fel a kérdést, vajon hány embernek kell még elveszítenie a munkáját a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáért – fogalmazott Bencsik János polgármester, a város legnagyobb adózóival folytatott konzultáció során, ahol jelen volt Schmidt Csaba alpolgármester is.

- A Tatabánya városában beszedett helyi adó mértéke 2009-ben 4,8 milliárd forint volt, mely 5,5%-kal maradt el az előző év teljesítményétől. Az iparűzési adóbevétel ennél is nagyobb mértékben, 6,3%-kal csökkent. Az első tíz adózó által befizetett helyi adó a helyi adóbevétel 43,6%-át tette ki, és az általuk foglalkoztatottak száma eléri a hatezret. Az első nyolc társaságot a szocialista nagyipar összeomlását követően, a város önkormányzata telepítette le. Az általuk befizetett adóbevételek nélkül a város intézményei már rég működésképtelenné váltak volna, és a fejlesztések finanszírozására sem lenne lehetőség – mondta Bencsik János.

A polgármester arra is rámutatott, hogy az első tíz adózó által befizetett összeg, teljes adóbevételhez viszonyított aránya meghaladja a korábbi évekét. Mindez azt mutatja, hogy a teljesítménycsökkenés nem írható csupán a világgazdasági válság rovására.

- Az igazi csökkenés a kisvállalkozói és szolgáltatói szektorban mutatkozott meg markánsan, és a munkanélküliség is a legkisebb foglalkoztatókat, és az egyéni vállalkozókat sújtotta leginkább. 2007 januárja óta – két év leforgása alatt – a munkanélküliek száma több mint duplájára emelkedett a városban. Ilyen súlyos helyzet utoljára a Horn-Bokros időszakban volt – szögezte le Bencsik.

A 3,7 milliárd forintnyi iparűzési adó összességében 2397 vállalkozás által került befizetésre. A 2,5 millió forint, vállalkozási szintű adóalapot meg nem haladó kisvállalkozások teljes mentességet élveztek a 2009-es esztendőben. A 2830 kisvállalkozás által igénybevett mentesség értéke megközelítette a 46 millió forintot. Az önkormányzat a 2010-es évre is biztosítja számukra az adómentességet.

Bencsik János kiemelte, hogy Tatabányát a nyolcévnyi szocialista kormányzás közel olyan helyzetbe sodorta, mint a nyolcvanas évekbeli szocializmus. Magyarországot újjá kell építeni, a magyar gazdaságot az emberek szolgálatába kell állítani. A város legfontosabb feladata ismét a munkahelyek teremtése lett, és mi újra munkahelyeket fogunk teremteni – fogalmazott a polgármester.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu