A legfontosabb az információáramlás
Az Orvosklub legutóbb rendezvényének témája az alapellátás helyzete volt. Háziorvosok, gyermekorvosok, kórházi orvosok voltak arra kíváncsiak, milyen az alapellátás megítélése, melyek a tennivalók. Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere azt emelte ki, hogy az elkötelezettség, a hivatástudat mellé egységes, jól működő rendszer kell, ahol a szereplők tudják, pontosan mi a feladatuk. Jelenleg a pénztelenség és a pazarlás egyaránt jelen van, az utóbbit gyorsan meg kell szüntetni. A megtakarításokat nem vonják ki a rendszerből, hanem visszaforgatják. A Stúdium ösztöndíjrendszerbe fontos bevonni az orvostanhallgatókat, majd segíteni őket az otthonteremtésben, hogy az utánpótlás meglegyen, itthon maradjon.

Az önkormányzatnál március elsejétől lesz egészségügyi referens. Kovács Anita egyik legfontosabb feladata a prevenció, a megelőzés összehangolása városi szinten. Példaként említette ehhez a 13 éves lányoknak immár ingyenes méhnyakrák elleni HPV oltást, és azt, hogy az anyák vegyenek részt a méhnyakrák-szűréseken.
Dr. Plavecz János, a Kistérségi Háziorvosi Egyesület elnöke szerint az orvostársadalom eljutott odáig, hogy mindenki egyetért azzal: együttműködés nélkül nem megy. A rendszer rákfenéje az információáramlásban van. A sürgősségi eseteknél feltétlenül új szisztémát kell kialakítani. Rossz a kommunikáció, a betegutak követése nem megoldott. Azt is tudni kell a háziorvosoknak, hogy melyek a nélkülözhetetlen vizsgálatok a kórházi osztályokon.
Gyorsítaná, egyszerűsítené az ügyintézést, ha a mobiltelefonos rendszer együttműködne a házi- és kórházi orvosoknál. Érdemes lenne élni a skype lehetőségével: egy szakorvos a területi rendelőben is megnézheti számítógépen keresztül a beteget, és tanácsot adhat a továbbiakhoz.
Dr. Fain András, a Szent Borbála Kórház orvosigazgatója kiemelte a rendszeres találkozók, személyes megbeszélések fontosságát. Ezt követően szakmai vita következett, amelyből végig érződött, az a legfontosabb, hogy a betegnek minél kevesebb utánajárással, bosszúsággal oldódjanak meg a problémái.
Bereznai Csaba alpolgármester mintegy zárszóként arra kérte az Orvosklub februári találkozóján jelenlévőket, hogy segítsenek az önkormányzatnak. A szakszerű ugyanakkor egyeztetett kéréseket könnyebb átlátni, mint a több oldalról érkező, egymásnak gyakran ellentmondó felvetéseket. A bonyolítás helyett az egyszerűsítés a cél – megfelelő előkészítés után.

Egy helyen a fogászat, szájsebészet, fogszabályozó
Arra, hogy az egészségügy és a politika együttműködik igazán jól, példa a fogászat. Schmidt Csaba polgármester és Popovics György, a fenntartó megyei önkormányzat elnöke közösen jelentették be még decemberben, hogy a fogászat az eddigi helyéről a Szent Borbála Kórházba költözik. A bejelentés az egészségügyi intézmény évzáró értekezletén történt, ahol Kovács József főigazgató értékelte az elmúlt év munkáját. A fogászat, a szájsebészet és fogszabályozó rendelő egy helyre, az infúziós labor helyére kerül, s így a betegek azonos rendelőben találják meg mind a három szolgáltatást.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu