Súlyemelő Országos Bajnokság Tatabányán
Előzetesen 24 szakosztály 110 versenyzője, ebből 36 hölgy nevezett a 2010. évi Férfi és Női Felnőtt Egyéni Súlyemelő Országos Bajnokságra, az Orvos András Emlékversenyre. Az eseményt a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban november 19-20-án, pénteken és szombaton rendezik meg. Schmidt Csaba polgármester a városházi tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a város sportéletében mindig kiemelt szerepet játszott a súlyemelés. Erre utalva szimbolikusnak tartotta, hogy a versenyre a magyar súlyemelősport kiemelkedő alakjáról, a Nemzet Sportolójáról, a tatabányai Földi Imréről elnevezett sportcsarnokban kerül sor. sulyemelo

Máj Jánosné a Tatabányai Sport Club ügyvezető elnöke szólt arról, hogy az OB megrendezése az idén 100 éves egyesület múltjának, jelenének elismerése, és egyben a centenáriumi események zárása is. Úgy vélte, hogy a klub a korábbi nemzetközi és hazai versenyek rendezésével megszerzett tapasztalatokkal jó színvonalú bajnokságot biztosít a súlyemelőknek.

Stark András, egykori kiváló súlyemelő, a TSC vezetőedzője Orvos Andrásnak, a magyar súlyemelő sport kiváló alakjának emlékét idézte fel, aki szaktudásával, emberi, pedagógia magatartásával a magyar súlyemelés sikereinek máig meghatározó személyisége volt. Véleménye szerint a tatabányai súlyemelők közül többen pályázhatnak a bajnoki érmekre, amelyek színét nagyban befolyásolhatja a pillanatnyi erőállapot és az ellenfelek felkészültsége.

A pénteken 14.30-kor kezdődő bajnoki verseny megtekintése ingyenes, a rendezők iskolai osztályok szervezésével is szeretnének kedvet csinálni a diákoknak a súlyemeléshez.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu