| Szépkorúak találkoztak a KPVDSZ-ben Hatodik alkalommal találkoztak a tatabányai nyugdíjasklubok képviselői a KPVDSZ-ben. Az idősek napja alkalmából megrendezett összejövetelen százhúsz szépkorú ült le, hogy a város vezetésével közösen megbeszéljék napjaink legégetőbb kérdéseit. Schmidt Csaba polgármester megnyitója után a találkozón kiderült, hogy a jövőben utcabált is rendezhetnek az időseknek, akik szomorúan vették tudomásul: Tatabánya egyelőre nem nyert az idősbarát város pályázaton. |
![]() |
„Az idős ember a jelenben él és a múltra emlékezik, de nem mindegy számára, milyen nyomot hagy maga után. Ne feledd, nem csak megérkezni, de elbúcsúzni is tudni kell. Az életünk annyit ér, amennyit belőle másoknak adhatunk” – szóltak Palotás Pál jó tanácsai a nyugdíjasklubok hatodik találkozóján. Az Évgyűrű Díj tavalyi tulajdonosa után az idei díjazott, Kovácsné Hetényi Mária vette át a szót. A KPVDSZ igazgató asszonya megköszönte a klubok segítségét a februári Szépkorúak Bálja kapcsán, majd kifejezte szándékát a következő esemény megszervezését illetően.
„Örömteli, hogy hat éve folyamatosan nálunk találkoznak a nyugdíjasklubok képviselői, és annak is örülünk, hogy az idei után a jövő évi Szépkorúak Bálját is megrendezhetjük” – mondta el kérdésünkre Kovácsné Hetényi Mária, aki hozzátette: az idősödő emberek számára fontos, hogy közösségben, társaságban legyenek.
„Példaértékű a városban a nyugdíjasok összefogása és együttműködése – fogalmazott Schmidt Csaba polgármester a tatabányai nyugdíjas klubok éves találkozóján a KPVDSZ Művelődési Házban. A városvezető hozzátette: az önkormányzat nagyra becsüli az idősek közösségi tevékenységét, s ezért lehetőségei szerint segíti azt, többek között az idén először megrendezett Szépkorúak Báljával, a második alkalommal átadott Évgyűrű Díjjal, a nyugdíjas klubok éves támogatásával, illetve az Idősügyi Tanács létrehozásával.
„Egy fontos észrevétel érkezett a Szépkorúak Báljával kapcsolatban, mégpedig az, hogy a színház dísztermében „csak” háromszázan fértek el. Sajnos a városban nincs olyan terem, ahol több ezer ember elférne egy-egy bál keretében, de még a fővárosi Papp László Sportarénában sem lenne elegendő hely a városban működő nyugdíjasklubok összes tagjának. Éppen ezért is gondoljuk úgy, hogy egy melegebb, nyári hónapban utcabált rendezünk a szépkorúaknak, hogy valamennyi érdeklődőnek helyet és alkalmat biztosítsunk egy kellemes kikapcsolódásra.”
A tatabányai nyugdíjas klubok támogatottsága az idén sem csökkent a költségvetésben, és a város a jövőben is arra törekszik, hogy kedvezményeket biztosítson az időskorúak klubjai számára, hiszen tagjai azok, akik felépítették Tatabányát. A megyeszékhelyen jelenleg huszonöt klub működik, taglétszámunk meghaladja a háromezer főt. A város tehát igyekszik sokat tenni az itt élő nyugdíjasokért. Kis elkeseredettség volt érezhető, amikor az idősügyi tanács vezetője beszámolt arról: Tatabánya idén nem nyert az idősbarát város pályázaton. A prózaíró pályázat díjait átadó Bereznai Csaba alpolgármester elmondta: igyekeznek további lépéseket tenni azért, hogy Tatabánya jövőre átvehesse az országos kitüntetést, amelyet idén Győr kaphatott meg.
mj
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
