| Meg kell menteni a munkahelyeket a VÉRT-nél A Bajnai-kormány kivárt. Leváltása előtt néhány nappal azonban a fenntartó Magyar Villamos Művek Zrt-n keresztül közölte: a Vértesi Erőmű Zrt-nél az év végén bezárják hazánk utolsó mélyművelésű bányáját. Az erőmű haladékot kap, hiszen három évig tovább működhet a felhalmozott szénkészletekre és a biomassza tüzelésre alapozva, így biztosítva Oroszlány és Bokod távhő ellátását. Az emberek ezreit kellemetlenül érintő döntés nem csak erkölcstelen húzás volt, hanem olyan lépés, amit meggondolt, előrelátó politikával meg lehetett, meg kellett volna előzni. A témáról dr. Völner Pál, megyei közgyűlési elnök és Czunyiné dr. Bertalan Judit, Oroszlány parlamenti képviselője tartott sajtótájékoztatót. | ![]() |
Az MVM Zrt-nél durva és meggondolatlan lépésre szánták el magukat a kormányváltás napjaiban. A cég közgyűlésén a Tatabányán és az oroszlányi kistérségben számos család megélhetését biztosító Vértesi Erőmű Zrt. felszámolását tűzte ki a fenntartó. A bejelentés után a dolgozók tüntetést szerveztek, amelyen hirtelen sebességgel megjelent Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő, aki bizonyára elfeledkezett azon tényről, amely szerint az erőművet az elmúlt nyolc év hallatlanul rossz kormányzati politikája hozta ilyen lehetetlen helyzetbe. A szocialista politikusok pontosan érzik, hogy most jött el az ő idejük, és – immár ellenzéki képviselőként – jogosan csaphatnak az asztalra, számon kérve a felálló új kormányzatot.
„Remek kezdet” lehetett volna ez az önkormányzati kampány elején, azt azonban bizonyára figyelmen kívül hagyják a képviselő urak, hogy az emberek nem felejtenek.
A Vért dolgozói, valamint a köznapi, újságot olvasó, tájékozódó polgárok jelentős hányada tisztában lehetett azzal, hogy a választások után a szocialisták etikátlanul és erkölcstelenül, demagóg és hazug kommunikációval, hisztériakeltéssel hárítják át a nyolc év súlyos hibáit és rossz döntéseinek felelősségét a megalakuló Fidesz kormányra. Pedig a cég tönkretételének krónikája tipikus szocialista jelenség: a BKV szintű mutyik kiötlői elszenvedőjévé tettek egy hagyományaiban, térségi foglalkoztatásban meghatározó céget. A szocialista képviselőknek nem most kellett volna tiltakozniuk és „gyáva sunyisággal” az önkormányzati kampányt megnyitniuk, hanem akkor, amikor a privatizáció előfutáraként megjelent Kapolyi Lászlónak „előkészítették” a céget, vagy akkor, amikor a fent nevezett szocialista politikus milliárdos fiktív áramvásárlási szerződéseivel ellehetetlenítette a Vértesi Erőművet.
„Most okkal kérdezik több ezren: Ki ezért a felelős? Hova tűnt az a 120 milliárd forint, amit egyes számítások szerint a magyar állam az elmúlt években támogatásként adott? Miért olyan lassú a Nemzeti Nyomozóiroda az igazgatóság által hűtlen kezelés ügyében tett feljelentés tárgyában 2009. januárja óta?” – tette fel a kérdést dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke, majd hozzáfűzte: „Miért vártak erre a döntés előkészítésre, ha a gazdasági állapot már korábban is indokolta volna az 1,2 milliárd forint közpénz felhasználását? Amiből ráadásul nem sok került a cég tényleges megmentésére! Az emberekkel pedig elhitették, hogy minden rendben van. Sőt, ma már úgy látszik a szocialistáknál alkalmazott technika a valós mérlegadatok eltitkolása, vagy más színben való feltüntetése.”
A Vértesi Erőmű helyzetének tisztán látásához minden körülmény alapos és tényszerű vizsgálata szükséges. Meg kell ismerniük az embereknek, hogy kik és milyen módon tették tönkre a munkahelyeiket, az oroszlányi távfűtés ellátásának biztonságát és juttatták a céget ebbe a helyzetbe. És mindent el kell követni, hogy a bűnösök a törvény előtt is feleljenek. A tényfeltárást követően felelős döntéseket kell hozni, nem látszatintézkedésekkel eljátszani a megmentőt és ebből éveken-évtizedeken át politikai tőkét kovácsolni.
„A most kialakult probléma több felelősséget és több figyelmet igényel, mint eddig kapott. Figyelemmel az erőmű sorsát befolyásoló döntésre, a térség országgyűlési képviselőjeként, a Fidesz-KDNP megyei országgyűlési képviselőivel egyaránt azt az álláspontot képviseljük, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. munkavállalói nem lehetnek áldozatai politikai és gazdasági hazardírozásoknak” – fogalmazott Czunyiné dr. Bertalan Judit.
vt
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
