A Jászai Mari színházban tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Komárom-Esztergom megye és Tatabánya is csatlakozik az Európai Unió kezdeményezéséhez, mellyel az idei esztendőt az „önkéntesség évének” nyilvánította. Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere komoly lehetőséget lát az önkéntességben mind az önkénteseket fogadó szervezetek, mind az önkéntes tevékenységet végzők oldaláról. A városvezető szerint fontos erőforrást jelenthet az önkormányzat által fenntartott intézmények számára az önkéntesek friss lendülete, kreativitása. Ugyanakkor a segítő szolgálatot vállalók is sokat kaphatnak a programtól: kipróbálhatják magukat olyan területeken, melyekre munkahelyükön nincs lehetőség, gyakorlatot, tudást, kapcsolatokat szerezhetnek, melyeket a későbbiekben jól kamatoztathatnak.
A Szent Borbála Kórházban már működő önkéntes-programot követendő példaként ajánlotta a többi intézmény számára Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. Az EU-s év alkalmából megyénk középiskoláit pályázati forrásokkal is támogatja a kormányzat, hogy a tanulók karitatív, kulturális vagy környezetszépítő akciókat szervezzenek saját településeiken.
Smudla Katalin/Domokos Tamás, a most alakuló tatabányai önkéntes centrum szakmai/projekt vezetője elmondta, hogy másféléves projekt keretében civil szervezeteket, iskolákat, óvodákat, szociális és egészségügyi intézményeket, vállalkozásokat igyekeznek felkészíteni önkéntesek fogadására. Létrehoznak egy megyei önkéntes-közvetítő irodát és adatbázist, szakmai konferenciákat szerveznek, kiadványokkal, rádió- és tévéreklámokkal népszerűsítik az önkéntességet.
A projekt megvalósításához három civil szervezet, az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány, a Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület és a United Wav Vértes Vidéke Alapítvány 26,5 millió forintnyi EU-s pályázati támogatást nyert.
A sajtótájékoztatónak helyet adó Jászai Mari Színház, Népház megújuló vezetése e téren is kinyitná a tatabányaiak felé az intézményt, elsősorban nyugdíjas és középiskolás önkéntesek bevonását tervezi.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület